Szeretettel üdvözlöm minden kedves olvasómat. Úgy gondolom, elég sok ember érintett e témában. Azt hiszem, mindenkinek van valami feladata itt  a Földön, nem hiába vagyunk a világon. Nem hiszek a véletlenekben, ahogy azt is tudom, nem hiába érzem a késztetést, hogy gondolataimat, amelyek egyre gyakrabban foglalkoztatnak, megosszam veletek.  Ha csak egyetlen embernek tudok segíteni, már megérte, Minden emberi élet hatalmas érték.
Milyen indíttatásból írok? Úgy gondolom, az elrettentés szándéka dominál. De a választ a sorok közt kell keresni. Fiatal vagyok, de sokmindent átéltem már, és olyan élettapasztalat birtokában vagyok, ami elegendő. Úgy érzem, önzés lenne mindezt nem átadni a kortársaimnak, szüleiknek és a többi  érintettnek. Sőt, azoknak is, akik nem érintettek, hisz a megelőzés a leghatékonyabb fegyver.
Azt kérném mindenkitől, akik e sorokat olvassák, ők se legyenek önzők. Legyenek annyira bátrak, empatikusak, hogy mindazt a tengernyi információt, amit írásomból nyernek,  osszák meg másokkal is. Hisz az élet a tét!
Legyetek sok kis  csepp a tengerben, nem vagytok egyedül!

Amit nyújtani kíván  ez  az írás, a választás lehetősége, de nevezhetjük útbaigazításnak is. Két alternatív út van: a józan, küzdelmes élet, melyben a boldogságot nem adják ingyen. De ha ezekért megharcolunk, értékesebbé válnak számunkra, mintha az ölünkbe hullanának.  A szürke hétköznapok közepette eljöhet az igazi boldogság. Ehhez nyitott szemmel és füllel kell járnunk: észre kell vennünk a mindennapokban a szépséget: egy gyönyörű vízesést a kirándulás végén. De örömöt lelhetünk a kimerítő úszás, futás után a jól megérdemelt pihenésben is. Az igazán nagy dolgok mindig sok apróságból állnak össze.
Még ma kell tenni a holnapért, hogy majd nyugodtan ébredhessünk. Nem felejthetjük el, hogy nem élhetünk a tegnapból, legfeljebb meríthetünk belőle. Minden nap le  tenni kell valamit az asztalra.
A másik választás az önámítás, ami csak pillanatnyi örömöket hordoz. Ez a könnyebbik, de önző út is: csak saját magunkkal törődni, csukott szemmel, süketen járni a világot, mindaddig, amíg teljesen lecsupaszodva rá nem jön az ember, mi mindent veszített. Mikor senkije és semmije nem maradt, önbecsülése sem - eljutott mélypontjára. Azonban egy függő el kell, hogy érje mélypontját, enélkül saját magát csapja be. Csak ekkor szembesül a ténnyel, hogy beteg, akinek segítségre van szüksége. Ez azonban nem szégyen, hisz mindig egyedül vagunk a gödör mélyén. De nem feltétlenül az a segítség, ha csak a hónunk alá nyúlnak, és megpróbálnak kihúzni a gödörből.
Egyedül nem megy, de egyedül csak neked megy - ez az a jelige, ami engem nagyon megfogott. Ezt választottam írásom mottójának is. Ez többet mond, mint amit első látásra gondolhatnánk. Egyedül nagyon nehéz bármit is elérni a világban. Farkastörvények uralkodnak, hierarchia, bürokrácia vesz körül bennünket. Helyettünk a számlákat sem fizeti be senki. Saját magunknak kell megküzdenünk a problémáinkkal - le kell győzni önmagunkat. Ez nem könnyű. De kérdem én: mi egyszerű? Lefutni a maratont, vagy meghódítani a Himaláját? Vagy csak hónapról hónapra kifizetni az autónk részleteit? Mindenkinek más jelent problémát - mindenkinek megvan a maga keresztje. Azonban mindenkinek ugyanúgy kell megtennie az első lépéseket: szembenézni önnön félelmeivel, és tenni ellenük még ma. Csak így válhat könnyebbé a holnap. Minél jobban ismerjük múltunkat, annál könnyebb.  Ezért óriási fontosságú a múlt feltárása. Hiába fájdalmas feltépni a régi sebeket, ez az áldozat elengedhetetlen a jövőnk boldogságáért. Csak így tudtunk tudatosabban élni.
Ha belépünk egy sötét szobába, általában megrohan a félelem, a bizonytalanság, kíváncsiság. Ez azonban csak addig tart, amíg "felkapcsoljuk a lámpát". Hirtelen kitisztul minden - egyszerűbb lesz egy olyan dolog ellen küzdeni, amit ismerünk, mint egy teljesen ismeretlen ellen.

Az első részen dióhéjban megemlítettünk azokat a dolgokat, amikkel szemben állunk. Ezután szeretnék saját tapasztalatokat átnyújtani az olvasóknak: hogyan éltem meg mindazokat a helyzeteket, amelyekbe kerültem. E fejezetben bemutatom életem néhány eseményét, és a velük járó érzéseket. Történeteket szeretnék átnyújtani, hogy meríteni lehessen belőlük.
Én egy felépülőben lévő szenvedélybeteg vagyok, aki már tíz hónapja tiszta. Ebből a betegségből azonban teljesen meggyógyulni nem lehet, csak tünetmentesen élni. Ez azzal kezdődik, hogy  semmilyen tudatmódosítót nem használunk. De ez önmagában nem elegendő, csak jó kezdet - elindulni a józanság útján. Én a szerencsejáték, és a kábítószer rabja voltam, és az  önámítás útján jártam. A játékfüggés a legalattomosabb szenvedély a világon. Ha nem is játszik az ember azon a szinten, mint annak előtte, legyen az tippmix, casino, vagy bármi más; önmagában az is kevés. Olyan képességek birtokába kerülünk a játék közben, mint pl. a képmutás, manipuláció, hazudozás. Ez emberi kapcsolatainkra is átvihető, alkalmazható, és ezáltal tovább éljük szenvedélyünket. Ezzel azonban máris ott vagyunk, ahol a part szakad. Meg kell próbálni elvonatkoztatni, eltávolodni minden, múltunkbeli történéstől, mert megfertőzheti jelenünket.
Az én életemet megfertőzte, megbélyegezte a játék, de meg lehet tőle szabadulni. Ehhez hatalmas lélekjelenlét,  bizonyítási szándék kell - ezáltal válhatunk hitelessé. Így léphetjük meg magunkat, és kerekedhetünk felül múltunkon. Nehéz levetni a béklyókat, és magunk mögött hagyni múltunkat.
A megingott bizalom visszaszerzése nagyon fontos, mert nagy erőt ad, ha környezetünk újra emberszámba vesz, és bízik bennünk.  Ez azonban nem az első lépés: először saját magunk felé kell bizonyítani, csak ezután jöhetnek mások.
Kétféle játékos létezik: a kockázatkerülő, és a kockázatot kereső. Ez utóbbiak közé tartoztam én is, aki mindent egy lapra tett fel. Egyik sem jó, de ez a rosszabb, a következetlenebb. Az sem érdekelt, ha bukom, csak azzal törődtem, hogy  játszhassak. De ha nyertem, az sem volt sosem elég: mindig egyre többet akartam. Olyan voltam, mint egy elégedetlen, elkényeztetett gyerek, akinek kell még a 21. játék is. Az adrenalinlöket volt a fő volt a fő cél, mint később rájöttem. Amikor leálltam, az első időkben folyton veszekedéseket, vitákat  generáltam. Ez nem csak a kapcsolataimat mérgezte meg, hanem az életemet is.  Viselkedésemben továbbra is a régi sémákat követtem.
Ezt azonban számtalan dologgal lehet pótolni. A sport, szex, mind olyan elfoglaltságok, melyeket ha normális mederben űzünk, építőleg hatnak ránk. Ép testben ép élek.

Folytatás egy hónap múlva.